MusiXperience webhelyen lett közzétéve (http://musicexperience.hu)

Címlap > NovArt Túra - avagy PartyTúra NovArt Módra

NovArt Túra - avagy PartyTúra NovArt Módra [1]

 

A korhatár nélküli Zenefelfedező kalandtúra és élménynap 2017-ben családi-szakmai eseményként zajlott le, szakintézményi felkérésére.

Öröm, hogy ismét rengetegen voltak kíváncsiak a zene és a mindennapok összefüggéseire, a hangok és a muzsika titkaira, napi csodáira. Nem maradt el azonban a zenetanulás gyakorlati kérdéseinek megvitatása sem. Tíz állomás, három bátorságpróba, emlék-ajándékok, meglepetések és nyeremények várták a vendégeket és családjukat. Mellettük zenész, zenepedagógus és fejlesztő szakemberek, valamint zenetanulók szülei is részt vettek az eseményen.

Legnépszerűbb állomások a zeneélmény játékok és rögtönzések, az időugrás (udvari tánc), a relaxáció - rekreáció - zeneterápia, valamint a nép- és világzenei táncház voltak. Ezek mellett korcsoportok és tevékenységi körök szerint kialakított állomások szerepeltek, mint a szakmai előadás, a Mesesarok, a Tudománytár, hivatásos művészekkel való beszélgetés és konzultáció, a gyerekek és fiatalok számára pedig zenei kirakó, színező és gondolkodtató játékok.

Zeneélmény felfedezés Budaörsön [2]

NovArt Túra - avagy PartyTúra NovArt Módra [3]

Zenefelfedező, korhatár nélküli kalandtúránk és élménynapunk 2017-ben családi-szakmai napként került megrendezésre, szakintézményi felkérésre.

10 állomás, 3 bátorságpróba, örömteli meglepetések, zenei emlék-ajándékok és nyeremények várták a vendégeket.

[4]
[5]
[6]
[7]
[8]
[9]
[10]
[11]
[12]
[13]
[14]
[15]

Forrás webcím:http://musicexperience.hu/hir/novart-tura-avagy-partytura-novart-modra

Hivatkozások
[1] http://musicexperience.hu/hir/novart-tura-avagy-partytura-novart-modra [2] http://www.budaorsiinfo.hu/blog/2017/11/26/zeneelmeny-felfedezes-budaorson/ [3] http://musicexperience.hu/galeria/novart-tura-avagy-partytura-novart-modra [4] http://musicexperience.hu/sites/default/files/galleries/_30a0525.jpg [5] http://musicexperience.hu/sites/default/files/galleries/_30a0533.jpg [6] http://musicexperience.hu/sites/default/files/galleries/_30a0668.jpg [7] http://musicexperience.hu/sites/default/files/galleries/_30a0616.jpg [8] http://musicexperience.hu/sites/default/files/galleries/_30a0565.jpg [9] http://musicexperience.hu/sites/default/files/galleries/_30a0664.jpg [10] http://musicexperience.hu/sites/default/files/galleries/zeneelmeny_ifiklub-5-kontratanc.jpg [11] http://musicexperience.hu/sites/default/files/galleries/_30a0609.jpg [12] http://musicexperience.hu/sites/default/files/galleries/_30a0615.jpg [13] http://musicexperience.hu/sites/default/files/galleries/_30a0715.jpg [14] http://musicexperience.hu/sites/default/files/galleries/_30a0536.jpg [15] http://musicexperience.hu/sites/default/files/galleries/_30a0672.jpg